Vékonyan csordogál a tejpénz

Ezt a kérdést egy olyan gazdaság vezetőjének tettem föl, amelyiknek egyetlen árbevétele a tej értékesítéséből származik.
– Az uniós csatlakozás óta nagyon rossz érzés tejtermelőnek lenni – válaszol határozottan Krajcsovicz András, a kondorosi Fríz-Tej Rt. elnök-vezérigazgatója. – Már előtte is mondogatták, hogy a csatlakozás egyik legnagyobb vesztese a tejágazat lesz, de reménykedtünk, hogy ez mégsem válik valóra. Azóta legnagyobb gondunk a felvásárlási árakkal van, mert általában alacsonyak, ráadásul teljesen kiszámíthatatlanok, ezért nem tudunk tervezni. A múlt év nyarára 72-ről 62 forintra zuhantak a literenkénti felvásárlási árak, majd emelkedni kezdtek. Év végén és az idei esztendő első hónapjaiban örültünk, mert 100 forintot is kaptunk a tej literjéért. Ám ez a kedvező állapot csak nagyon rövid ideig tartott. Most újra csak 80 forintot fizet a felvásárló, pedig közben megugrottak a költségek. Egy liter tej előállítása ma kilencven forintba kerül nekünk.
– Hogyan tudják ezt a 10 forintos veszteséget elviselni?
– Újra kezdődik egy eladósodási spirál. Hitelt veszünk fel, és később fizetünk a megvásárolt műtrágyáért, vegyszerekért s egyéb eszközökért, anyagokért. Óriási probléma az is, hogy az 1800 szarvasmarha takarmányát 900 hektárnyi bérelt területen termeljük meg, mert saját tulajdonunkban egyelőre nem lehet termőföld. Versenyeznünk kell azokkal a növénytermesztő gazdaságokkal, akik a kukoricát jó áron tudják értékesíteni, mi pedig kénytelenek vagyunk azt feletetni az állatokkal. Velük kéne versenyeznünk a földek bérletéért, de hát hogyan? Nekik nyereséges a termesztés, s a hasznon újabb földeket szeretnének venni, és emelik a bérleti díjakat.
– Nem gondoltak arra, hogy olyannak adják el a tejet, aki jobb áron megveszi?
– Már tíz éve ugyanannak a nagy feldolgozónak adjuk el az ezer tejelő tehén  extra minőségű  tejét. Korrekt partner, az átlagos árnál többet nem ad, viszont rendszeresen, határidőre fizet, ami megnyugtat bennünket, hiszen ez az egyetlen árbevételünk.
– Azt már szinte meg sem merem kérdezni, hogy tudnak-e fejleszteni?
– Van, amire rá vagyunk kényszerülve. Az uniós környezetvédelmi követelményeknek csak úgy tudunk megfelelni, ha trágyatelepet építünk, az oda vezető úttal együtt, továbbá fejőházi szennyvíztárolót, s be kell szereznünk a hígtrágya kijuttatásához szükséges gépeket. Ez 300 millió forintba kerül, viszont 75 százalékos támogatást kaphatunk hozzá. Persze csak akkor, ha minden kész lesz, ezért ehhez is hitelt kell felvennünk. Ráadásul pályázati feltétel, hogy a beruházás elkészülte után öt évig ugyanannyi szarvasmarhát kell tartanunk, mint amenynyivel vállaltuk a támogatást.
– Milyen felvásárlási ár kellene ahhoz, hogy ilyen körülmények között talpon tudjanak maradni?
– Ha 95–100 forint között alakulna az ár, akkor megtermelődne a saját erőnk a beruházásokhoz. Az uniós csatlakozás előtt voltak jó éveink, amikor tudtunk venni új gépeket, berendezéseket. Azóta ezek már sajnos elhasználódtak, cserére szorulnak, és pusztul le a szarvasmarhatelep is.
– Ha egyszer ennyit küzdenek, miért nem hagyják abba?
– Reménykedünk, hogy hátha jobbra fordul a helyzetünk. Úgy, mint a hajdani parasztok, akik rossz termés esetén mindig a következő évben bíztak. Lehet, hogy egy kicsit mi is őrültek vagyunk, hogy még mindig ebbe fektetünk be, és nem valami jövedelmező üzletbe.