Vízhegy árnyékában

Erre a számítások szerint harminc-negyven évente kerülhet sor. Ennek ellenére a tározó partján élők közül sokan bizalmatlanok.
– Látták már maguk úgy a Tiszát, hogy a gát koronáját nyaldossa? – kérdezi Cigánd polgármestere, Németh Károly az árvízi kapu átadási ünnepségén. – Félelmetes. Most akkor gondolják magukat bele a cigándiak helyzetébe. Egyik oldalon a csordultig tele Tisza, másik oldalon a csordultig tele vésztározó. Én ugyan maximálisan megbízom a gátépítők és vízkormányzók szaktudásában, de megértem az aggódókat is, akik tartanak ennyi víztől.
Az utóbbi évtizedben a szokottnál is sokkal szeszélyesebbé vált a Tisza. Ezek ellen a gátak folytonos emelésével, szélesítésével már nem lehet a végtelenségig védekezni. Vissza kellett térni a természetes védekezéshez, szabad utat biztosítva az árnak. Mint régen, amikor még nem voltak szűk árterek, kiegyenesített folyószakaszok. Amikor még szétterülhetett a Tisza árja.
Ezért is született meg a döntés az évezred elején, hogy nyolc-tíz vésztározó épüljön a Tisza völgyében, amelyek együttesen akár egy méterrel is csökkenthetik a folyó vízszintjét. Igen ám, de a pénz! A szakértők meg az érintettek reményei szerint már a harmadik-negyedik tározónál kellene tartanunk, a dolgok jelenlegi állása szerint viszont a közeljövőben legfeljebb a tiszaroffi fog elkészülni.
A cigándi 16,5 milliárd forintba került, s ami megvalósult, annál a tervezők többet álmodtak, az ott lakók pedig többet vártak. Az igaz ugyan, hogy az ígért szennyvízhálózat megépült, de például a belvízcsatornázás csupán egy településen történt meg, és az utakat se korszerűsítették. Különösen bosszantó a Cigándot Pácinnal összekötő műút állapota, amit a gátépítő nehéz teherautók teljesen öszszevágtak.
Az igazi kétségek azonban inkább a tározón belül gazdálkodókat gyötrik. A 2500 hektáros területnek ugyan több száz tulajdonosa van, de a komolyabban gazdálkodók nincsenek többen száznál. Nem tudni, hogy a Ricsére vezető út mentén szántogató Aros János hova tartozik, mindenesetre azt mondja, ő nem haragszik a gátak miatt. Sőt! Kisajátítottak tőle 0,3 hektárt, amiért kapott 300 ezer forintot. A legjobb üzlet, állítja.
Aros Jánosnak belül négy hektárja van, de az idei alacsony terményárak teljesen elvették a gazdálkodástól a kedvét. Pedig régi, tapasztalt szakember. A régi világban a kékcsei téesz gépészeti ágazatának vezetője volt, látott már egyet s mást. Azt mondja, a kis gazdaságoknak hamarosan leáldozik. Itt, a tározóban is legfeljebb harminc-negyven ember fog rövidesen gazdálkodni. Hogy aztán majd miként valósítják meg a javasolt tájgazdálkodást…? Ezt talán még maguk sem igen tudják.
– Így igaz – erősíti meg az iméntieket a cigándi városháza pénztárosa, Fodor Zoltán, aki a családjával közösen gazdálkodik. – Azt mondják, csak harmincévente kell teljes elárasztásra gondolnunk, de hát ez statisztikai átlag. Az élet teljesen mást mutat. Ha kész lett volna, csak az elmúlt tíz évben háromszor fel kellett volna tölteni. Mihez fog kezdeni majd az az állattenyésztő a tározó elárasztásakor, aki hallgatva a tanácsra ezer szarvasmarhát legeltet? Tudva azt, hogy a feltöltés másfél nap alatt megtörténik, de a leeresztés másfél hónapig is eltart. De legyünk optimisták, maradjunk a harmincéves átlagnál. Hogy a tervezett vizes élőhelyeket fenntartsák, időről időre vizet kell beengedni. Ha visszaállítják a régi mocsarakat, nem vizesednek-e el a szántóföldek is? Mihez kezdünk majd az elmocsarasodott földekkel? Hallgatjuk a békakurutytyolást?
Nehéz kérdések, nem csoda, hogy jó pár bodrogközi gazda szeretne néhány év tapasztalatával gazdagabb lenni.
Balogh Géza