Pénz a kezdéshez

Szép hagyományt teremtett és ápol a Dreher Sörgyárak Zrt. Néhány évvel ezelőtt elhatározta: anyagilag és szakmai tanácsadással szívesen segítené a friss diplomás fiatalokat, hogy el tudják indítani első vállalkozásukat.

GazdálkodásPethes József2009. 04. 02. csütörtök2009. 04. 02.
Pénz a kezdéshez

A vállalat tavaly ősszel már harmadik alkalommal hirdette meg A jövő fiatal vállalkozója című pályázatot, melynek segítségével a felsőoktatásban tanulók vállalkozási készségeit, ismereteit kívánja fejleszteni. A felhívásra több mint száz pályamunka érkezett, ezek tulajdonképpen gondosan kidolgozott üzleti tervek voltak. A döntőbe került tíz fiatalnak pedig angolul kellett meggyőznie a zsűrit vállalkozása egyediségéről, megvalósíthatóságáról és saját rátermettségéről.
A tét nem kicsi, hiszen a három legjobb dolgozat tulajdonosai között hatmillió forintot oszt szét a cég, plusz a fiatal vállalkozók kezdeti lépéseit fél évig ingyenes szaktanácsadásban részesíti, főleg jogi, adóügyi és könyvviteli területen.
Az idei pályázat fődíját 3,6 millió forint értékű tőketámogatással Deák Róbert, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója nyerte el,  aki egy különleges fogtechnikai szoftverre és egy hozzá kapcsolódó eszközre építi föl vállalkozását. A tehetséges fiatalember elmondta, hogy találmányával több olyan munkát ki lehet váltani, amit eddig kézzel végeztek. A pályázat második helyezettje Tógyer Károly, a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója, aki 1,2 millió forint értékű támogatást kapott vállalkozása beindításához. Ő azért nyerte el a zsűri tetszését, mert olyan ötletekkel jelentkezett, amelyek teljesen hiányoznak a hazai piacról. Ilyen például a joghurtok és hidegkonyhai készítmények műanyag zárófedele, amely evőeszközöket is magába foglal.
Harmadik helyezést ért el, és szintén 1,2 millió forintot kapott Szűcs Renáta, a Miskolci Egyetem hallgatója, aki egy tetőkertek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó vállalkozást álmodott meg. Örömmel mondta: ezzel a szolgáltatással természetesebb, gazdaságosabb és szebb környezetet tud kialakítani a nagyvárosokban, ahol az eddig kihasználatlan területeket is be lehet vonni az emberi élettérbe. A tetőkertek nyugaton már elterjedtek, mert nemcsak esztétikailag nyújtanak szép látványt, hanem szigetelik is az épületeket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!