
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Hiányérzetem volt, éppen a híres Császárkörte miatt. Néhány hete ugyanis írtam a régi körtefajtákról, viszont a bőség zavarában kimaradt a cikkből néhány fajta.
Hogy a Császárkörte honnan ered, nem tudni biztosan, viszont a legszebb, legízletesebb körtékre sokszor ráfogták, hogy azok császárok. Nos, ez szeptember végén kezd érni, és hűvösebb tájakon november végéig is eltarthat az érési folyamat. Közepes nagyságú, héja finom, sima, fénylő, eleinte bágyadt világoszöld, értével halvány citromsárga, napos felén élénksárga, és nap szegte példányain élénkpirossal mosott. Húsa szép fehér, igen finom, vajszerű, teljesen szétolvadó, leve bő, igen cukros, kellemes, fűszeres ízű. Fája lassú növésű, de egészséges és nagyon edzett, korán, rendszeresen és bőven terem.
Szintén szeptembertől érik a Kieffer körte, ami egy hasonló nevű úr kertjében, Philadelphiában termett először az 1800-as évek végén. Az egész világon elterjedt, rendszeresen és bőven terem. Elég korán termőre fordul, jól termékenyül, teljesen önmeddő. Porzó fajtái az Avranchesi jó Lujza, a Bosc kobak, a Hardy vajkörte és a Serres Olivér. Gyümölcse nagy, színe élénk szalmasárga, sokszor élénkpirossal mosott, héja érdes, húsa sárgásfehér, kemény, a magház körül kövecsessé válik, túléretten hirtelen puhuló. Íze fanyarkás, erősen birsszerű illattal. Elég jól tárolható, de barnul. Minden betegségnek ellenáll, a legigénytelenebb fajtánk, a száraz futóhomokon is jól megél.
Augusztus végén érik a Nyári Kálmán, amely a legzamatosabb, ha éretten szedik. Gyümölcse nagy, héja vékony, világoszöld, éretten sárga, a napos oldalon barnáspiros. Tömör húsa olvadó, sárgásfehér, bő levű. Jellegzetes aromája muskotályos-édes. Lekvárt és pálinkát is készítettek belőle. Nedves termőhelyet igényel, száraz termőhelyen a gyümölcshús szétfolyik. A Papkörte szintén régi fajta, egy francia lelkész találta az elzászi erdőkben, ahol spontán magoncként kelt. Szeptember végén, október elején érik, fél évig minőségét megtartva is jól tárolható. Héja sárgászöld, egyik oldalán jellegzetes, a kocsánytól a csészéig végighúzódó parásodó csíkkal. Húsa fehér, kemény, édes, kövecsesedésre hajlamos. Jól termékenyül, de virágpora rossz. Jó porzói a Bosc kobak, a Vilmos körte, a Hardenpont téli vajkörte.
A Serres Olivér fajtát egy francia kertész nevelte a Fortunata körte magjából, több mint 150 éve. Október végén szedik és márciusig tárolható. Elég gyengén terem, rosszul termékenyül, önmeddő. Jól termékenyíti a Bosc kobak, a Clapp kedveltje, a Téli esperes és a Vilmos körte. Zöldes szalmasárga, részben narancssárgával mosott, nagy, parásodó foltokkal. Húsa fehér, lédús, a héj alatt gyengén, a magháznál erősen kövecses. Íze harmonikus, kellemes zamatú, illatos. Tárolhatósága igen jó, bár a korán szedett gyümölcs ráncosodásra hajlamos. Ellenálló, egészséges fajta, termőhelyére igényes, mert a meleg, védett fekvésű, tápdús és jó vízgazdálkodású talajokat szereti.
A Nagy szegfűkörte, más szóval Kis muskotály körte Németországból származik, július végén, augusztus elején érik. Gyümölcse kicsi, néha közepes, színe szalmasárga, a napos oldalán piros pontozással. Húsa fehér, édes, bő levű, erősen muskotályos zamatú. Rendszeresen és bőven terem. Nagyanyáink korában még jelentős fajta volt, egykoron gyakran hozták a piacokra.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu