Pusztító tornádók

A szupercella olyan légkörfizikai jelenség, egy magasan fejlett viharfelhő, ami általában a zivatarláncokba fejlődött viharfelhőkből alakul ki. Szupercellának nevezzük azt a kiterjedt zivatarfelhőt ami több tényező okán úgynevezett forgó feláramlással rendelkezik. A szupercellák a bölcsői a természet egyik legfélelmetesebb és legpusztítóbb jelenségének, a tornádóknak is.

Szupercella kialakulására akkor van a legnagyobb esély, amikor egy magas páratartalmú meleg periódusnak a hirtelen betört hidegfront vet véget. A betörő hidegfront ad ugyan is kellő energiájú emelőerőt, úgynevezett triggert a szupercella kialakulásához. A szupercellák alapvető jellegzetességét adó rotáló, vagyis erőteljes forgó feláramlást a meteorológiai szaknyelv mezociklonnak hívja. Feláramlás egyaránt keletkezhet az intenzív nappali besugárzás hatására – ezt nevezik talajalapú feláramlásnak-, valamint légköri front hatására. A szupercella jellegzetességét adó forgás közvetlen oka leggyakrabban a szélnyírás.

Drasztikus viharzónák

Szélnyírás leggyakrabban komolyabb viharzónák, illetve zivatarfelhők közelében keletkezik. Vízszintes szélnyírás esetén a szél iránya rendkívül gyorsan és kiszámíthatatlanul változik, miközben a szél ereje változatlan marad. Függőleges szélnyírás esetén viszont nem a légáramlás iránya, hanem a szél ereje változik, méghozzá igen drasztikus módon.

Amikor a légtömeg horizontális örvénylését a kialakuló zivatarfelhő erős feláramlása függőlegessé változtatja és a szélnyírás, illetve a feláramlás között kellő egyensúly alakul ki, megteremtődnek a szupercella kialakulásának feltételei. Lényegüket tekintve a szupercellák egyfajta kis ciklonként is felfoghatók, amelyeknek a nagy rokonaikhoz hasonlóan van hideg, illetve melegfrontjuk. A szupercellák bárki által jól észlelhető jellegzetessége a csapadékzónától jól elkülönülő lencseszerű és kontrasztos felhőalap, továbbá az elő és hátoldali leáramlások. Utóbbiak alapján három nagyobb típusukat különíthetjük el: az LP (Low Precipitation) osztályú szupercellára a kevés hátoldali, a klasszikusra a jelentősebb, míg a HP (High Precipitation) osztályúra pedig az intenzív csapadék a jellemző. Magyarországon leggyakrabban a HP-osztályú szupercellák szoktak kialakulni. A rendkívül veszélyes tornádók elsősorban az LP típusú szupercellákban alakulhatnak ki, amik hazánk területén rendkívül ritkák, bár az elmúlt két évtizedben a klímaváltozás hatására Magyarországon is gyakoribbá váltak.

Szél, jégeső és villámlás

Ha nyáron a hosszabb ideig kitartó fülledt és párás meleg periódust markáns hidegfront betörése szakítja meg, heves zivatargócok alakulhatnak ki. Amikor a rendkívül jellegzetes és magasba feltornyosodó a tetejükön pedig üllőszerűen ellaposodó zivatarfelhők egymást követő láncokba állnak össze, szupercellává egyesülhetnek. A szabályos sorokba rendeződött és akár 10-15 kilométer hosszan elnyúló zivatarfelhőkből álló rendszer amennyiben egyetlen hatalmas viharfelleggé áll össze, óriási energia halmozódik fel a kialakuló szupercellában. A szupercellán belül jóval erősebb a légáramlás mint a zivatarfelhőkben. A felfelé áramló légtömeg sebessége akár a 160-200 km/órás sebességet is elérheti. Ennek tudható be, hogy a felhőtömeg teteje egészen a tropopauzáig, 11-12 ezer méteres magasságig, kivételes esetekben pedig 18 ezer méterig, vagyis az alsó sztratoszféráig nyúlhat fel.

Az orkánerejű feláramlás miatt a felszín közeléből hirtelen a magasba emelkedő páradús légtömeg vízgőz tartalma jéggé fagy, ami jégeső formájában zúdul vissza a talajszintre. A szupercellából gyakran 2 centiméteres, vagy még ennél is nagyobb jégdarabok hullhatnak alá. A szupercellát a sűrűn ismétlődő nagy erejű elektromos kisülések, intenzív villámlások jellemzik. A szupercellában a villámlások, vagyis az nagy energiájú elektromos kisülések száma meghaladhatja a percenkénti 80 ezer kisülést. Éppen ezért a szupercellák kialakulásának körzetét rendkívül heves, nem egyszer a legmagasabb veszélyességi fokozatot jelentő piros riasztási színű viharok kísérik. Azokon a területeken, amelyek felett átvonul a szupercella rövid idő alatt akár 20-30 milliméter csapadék hullhat le. A szupercellákból kihulló, nem egyszer extrém mennyiségű csapadék villámárvizeket, a jégeső pedig súlyos mezőgazdasági vagy épületkárokat okozhat.

A tornádó szülőanyja

A szupercella a tornádóknak is a szülőanyja. A tornádó a fejlett viharfelhőből kiinduló kis átmérőjű ám de rendkívül hevesen örvénylő és a talajszintig leérő olyan levegőoszlop, amelyben kisebb a légnyomás, mint a környezetében. Éppen ezért a tornádó tölcsérén belül rendkívül erőteljes szívóhatás érvényesül ami nagyobb tömegű tárgyakat, így például gépkocsikat is képes a magasba emelni. Tornádó akkor alakulhat ki, ha a szupercella teteje legalább 10 ezer méterre vagy ennél nagyobb magasságra nyúlik fel. A globális klímaváltozás miatt ma már Magyarországon is számítani az egyre szélsőségesebb nyári vihargócok, szupercellák, sőt akár a tornádók kialakulására is. Ilyenre akadt már több példa a közelmúltból. Utoljára idén április 18-án csapott le egy klasszikus tornádó a Bács-Kiskun vármegyei Soltvadkert külterületére, jelentős károkat okozva. Az elmúlt bő egy évszázad legpusztítóbb tornádója Biára (ma Biatorbágy) csapott le 1924. június 13-án. A biai tornádónak öt halálos és több mint hatvan sebesült áldozata volt.