
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Régésznek készült, orvos lett. Kórházának minden zugát ismeri, mert egyetem előtt és alatt nyaranta mindig ott dolgozott. Éjjel hullákat, nappal szennyest tologatott Csiba Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgatója.
A derűs, kiegyensúlyozott, 54 éves férfi három saját és két, sógorától befogadott gyereket nevel feleségével. Előkerül egy könyvecske: apjának jóban-rosszban bővelkedő önéletírása. Mert 1946-ban kitaszították csallóközi szülőföldjéről, de ötven évig Sajószentpéter orvosa, díszpolgára, megyéje kitüntetettje volt.
– Mama tavaly, 86 évesen, Papa két éve, 89 évesen halt meg. Jó gének. A múlt év végén 42-en gyűltünk össze az elárvult szülői házban. Nagy és szétszórt a családunk, Alaszkától Koszovóig, Párizstól Genfig van belőlünk. Nyolcan voltunk testvérek, öt lány, három fiú. Szeretetben és hitben nőttünk fel. Még a legzűrösebb időkben, a szekatúrák ellenére is templomba jártunk. A fiúk a pannonhalmi bencéseknél, a lányok miskolci egyházi gimnáziumban tanultak.
Pannonhalmán a régészet miatt sokáig a történelemre koncentrált. Aztán, maga sem érti, egy reggel úgy ébredt: „Orvos leszek!” Debrecenbe jelentkezett, ahol azt mondták, ha egy évig dolgozik az egészségügyben, felveszik. A megyei kórház általános sebészetén lett műtősfiú, és onnantól nyaranta mindig dolgozott. Néha remegett a lába, mikor éjjel, egyedül a sötétben halottakat tologatott a kórbonctanra, és a hullakamrában imádkozott. Az egyetemen viszont rendes diákként kiszórakozta magát, mégis cum laude végzett.
– A megyei kórház baleseti sebészetén kezdtem. Az egészségügy lövészárkában. Rém büszke voltam emiatt! Kilenc éve vagyok főigazgató. Helyettes „diriként” gyakran vállaltam ügyeleteket, mert hiányzott a betegekkel való közvetlen kapcsolat. A műtőkben tudatosult bennem: az emberélet nem csak az orvosi tudáson, modern műszereken múlik. Én abban hiszek, hogy az orvos eszköz Isten kezében. Ha megtesz mindent, de a beteget mégis elveszíti, nem rajta múlik. Emlékszem egy filmre, amiben a fiatal sebésznő zenére operált, s közben bizsergőn érezte a műtőben egy fensőbb erő jelenlétét. Mélyen átéltem a helyzetét.
Kórházon kívül háromszor „csöppent” vészhelyzetbe. Még sebészorvos volt, mikor egy kihalt úton egy férfit látott üldögélni totálkáros kocsija mellett, aki panaszkodott, alig kap levegőt. Végigtapogatta, szinte sercegett a bőre, ami a borda által tüdőt szúrt légmell életveszélyes állapotának tünete. Ilyenkor egyet tehet: egy nagy tűvel beleszúr a mellüregbe, hogy távozzon a levegő. Megtette. Mivel mobil akkor még nem volt, egy arra tévedő autós hívott mentőt a legközelebbi faluból. A férfi tűszúrás nélkül félórán belül megfulladt volna.
Majd jött a tavalyi év! Épp nyitotta májusban bogácsi víkendházuk ajtaját, mikor a szemközti házból férfi rohant ki egy ájult kislánnyal. Jó viszonyban volt a családdal, a gyerekről tudta, hogy teljesen fejletlen epilepsziás, és a benti nagy zenebona miatt most súlyos rohamot kapott. Szívműködése leállt, légzése kihagyott, ezt masszázzsal, szájból szájba lélegeztetéssel újraindította. Mobilon mentőt hívott, ám körötte a tömeg egyre fenyegetőbben viselkedett, végül rendőrök és a helyi roma képviselő teremtett rendet. A kislány sajnos meghalt a kórházban.
Októberben kollégájával egy megbeszélésre tartott, mikor hirtelen, nagy sebességgel megelőzte őket egy autó, és elgázolt a villamossíneken egy 12 éves kislányt. Az eszméletlen gyereket újraélesztette, de mire a mentő befutott, a közeli kocsmából már őrjöngve tódultak ki a „töltekezők”, mert azt hitték, ők a gázolók. Itt is a rendőrökön múlt, hogy ne tetőzzék a tragédiát – mert koponyasérülései miatt ez a kislány is meghalt a kórházban.
Lányai közül csak egy készül orvosnak. Biztos lesz mit tanulnia az apjától!
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu