Amerikai álom, megvalósulva

Filmek, könyvek százai koptatták laposra, giccsesre és olyan igazán „amerikaisra” az amúgy vonzó gondolatot. Ezért aztán igazi élmény, amikor megvalósulni látjuk. A világszerte híres sorozat, A nagy házalakítás most a Viasat 3-on megy: naponta ötven percben láthatjuk, hogy megy végbe a csoda.
A kiindulás mindig ugyanaz: egy igen gazdag alapítvány a sok pályázó közül kiválaszt egy-egy szegény, de érdemes családot, amely nagyon egyszerű vagy alkalmatlan lakásban él, elküldi a famíliát egy hétre nyaralni, és ez alatt az idő alatt felépít számára egy káprázatos otthont. Nem elég, hogy a család szegény legyen, sőt nem is a legalsó rétegből választanak. Kell még valami plusz: egy írónak készülő kislány, egy anya nélkül maradt nagycsalád, egy árvákat örökbe fogadó nevelőanya, egy sportfenoménnak ígérkező kisfiú, egy rákból felgyógyult kisgyerek vagy éppen most rákkal küzdő feleség, egy lebénult asszony, egy felrobbant ház – egyszóval olyasmi, ami megmozgatja az embereket. Mert minden alkalommal számos segítő önkéntes száll be a profik mellé, hogy felépüljön az új otthon. Ami mindig nagy és fantasztikus. Egy hét alatt felépítik a könnyűszerkezetes házat, luxus színvonalon be is rendezik, és még rengeteg ajándékot tesznek hozzá: egy új autót vagy egy komplett szerelőműhelyt. A házak kívülről nagyon szépek, belülről olykor elég giccsesek, vagy mondjuk inkább úgy, nem európai ízlés szerint valók – de mindenkor látszik a szeretet és a segíteni akarás, amely a csapatban él.
Igazán megható a kitörő zokogás, a sírás-nevetés, a megdöbbent kiáltozások, amikor a családok meglátják új otthonukat. A fekete családok néha még táncra is perdülnek. Mindegyik ház sok-sok szinttel az eddigi színvonaluk felett van. A józan ész azt mondatja a nézővel, nem is lesz olyan könnyű ezt fenntartani, ehhez idomulni. De mindez az aggály eltörpül a hihetetlen boldogság és hála láttán, ami e nehéz sorsú emberekből sugárzik.
Persze, hogy jó reklám ez a programban részt vevő cégek számára, mint ahogyan a tévétársaságnak is, ez nem is vitás. Persze, hogy iszonyúan amerikai az egésznek a stílusa. De amikor a cinikus kelet-európai néző lopva kitöröl egy könnycseppet a szeme sarkából, nem árt elgondolkodnia az unt közhelyeken. Aztán: a vidéki Amerika gondolkodásmódján sokan lenézően mosolyognak még ott is – hát nem kellene.