Nem kötelező, sőt: tilos

Az igazságszolgáltatás skizofréniája című, tegnapelőtti blogomban beszámoltam a furcsa írásbeli szóváltásról. A legfelsőbb bírósági beadvány hangvétele miatt a Magyar Helsinki Bizottság kifogással élt, aminek nyomán Lomnici Zoltán, az LB elnöke vizsgálatot rendelt el. Ennek a lezárása a már említett írásbeli figyelmeztetés.
A jogi képviselőt igazoló jelentés megírására kötelezték, amelyben ő beszámolt arról, hogy eleddig 300 beadványt írt, s ezekben sohasem fogalmazott hasonlóan sarkosan. A konkrét esetben a felperes jogi képviselői nagy nyilvánosság előtt – a bírák emberi méltóságát súlyosan sértő megállapításaikkal – a bírói kart, illetve annak egy részét antiszemitának bélyegezték.
A felperes egyik jogi képviselője a Legfelsőbb Bíróság büntető kollégiumának vezetőjével kapcsolatban a következő állítást tette: „És pöffeszkedik tovább a magas székében, miközben néhány bírótársával, a fasizmus szálláscsinálóiként, a szélsőjobboldali ordas eszmék ’szobatisztává’ mosdatásán, a történelem jobbszéli birtokbavételén munkálkodik”.
Az LB elnöke a beadványt és az igazoló jelentést író bíró írásbeli figyelmeztetésében megállapította, hogy az igazoló jelentésben írt tények ugyan megfelelnek a valóságnak, ez azonban nem menti fel, legfeljebb magyarázza az eljárást. A személyes érzelmek, a felháborodás a hivatalos működést nem befolyásolhatja, és nem hathat ki a Legfelsőbb Bíróság megítélésére és tekintélyére.

Én a személyes érzelmek, a felháborodás jogát, egyúttal az aktuális politikai nézetei kifejtésének szabadságát is elvitatom olyasvalakitől, aki az igazságszolgáltatás legfelsőbb fórumát képviseli, annak a nevében jár el, ír beadványt. Akármilyen stílusban és igazságtartalommal felvértezve is szól az ellenfél ügyvédje, a túlfűtött hangra, az elfogultságra neki hasonlóképpen reagálnia egyáltalán nem kötelező. Sőt: tilos!