Légyzümmögés

A Magyarok Világszövetségének elnöke már március 9-én meghallotta a légy zümmögését.

MiscBudai Horváth József2008. 03. 12. szerda2008. 03. 12.
Légyzümmögés

Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke azt írta: vasárnap este, a népszavazás végén, a más hétvégeken idegen ajkú és idegen szívű hordáktól hangos Budapest utcáin síri csend volt – a légy zümmögése is hallatszott.

Nem tudom, kikből állnak azok az „idegen ajkú és idegen szívű hordák”, amelyek a hétvégeken hangjukkal uralják a főváros utcáit. Ha netán azon külföldiek volnának, akik számosan ide látogatnak hozzánk, nos akkor elnök úr szíves figyelmébe ajánlom, hogy ezek a hordák adtak már többször is otthont nem kevés honfitársunknak, illetve élnek velük egy hazában (amúgy többségben). Ezt a magyarok – világot átfogni, tömöríteni akaró – szervezetének elnökeként szorgoskodó (éppenséggel Erdélyből érkezett) férfiúnak nyilván (remélem) nem kell magyaráznom.

Tegnap azt írtam e rovatban: veszélyben az egyedül és időnek előtte érkezett fecske Magyarországon, mivel főképpen léggyel és szúnyoggal táplálkozna, azok pedig csak április elejétől kelnek ki.

Jó annak, aki már most meghallotta a légy zümmögését a síri csendben Budapest utcáin.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek