Álomlovag főszerepben

Kb. 3 évvel ezelőtt, egyetemistaként lettem oltári szerelmes az egyik felettem járó fiúba.
Legalábbis akkor úgy éreztem, hogy megbolondultak a hormonjaim és igenis ezt a fickót akarom, senki mást, később mikor elemeztem az akkori érzéseimet, be kellett vallanom magamnak, hogy csak tök magányos voltam, kiüresedett, és csupán kapaszkodónak kellett a srác.
A kínos az volt az egészben, hogy én tulajdonképpen nem kellettem semmilyen formában a fiúnak, csupán jól szórakozott rajtam és velem. De ez csak a végén derült ki...
Jól csőbe húzott, merthogy mindvégig ellentétes jeleket adott le, amiből arra kellett következtetnem, hogy totál megőrül értem.
Először is ő közeledett, folyton körülöttem kószált, volt olyan, hogy beült azokra a szemináriumi órákra, amiket én látogattam, neki azonban nem szerepelt a kurzusai között, csakhogy velem legyen.
Jó pasi volt, egy modern kori Adonisz, hatalmas, szenvedélyes barna szemekkel, és laza, megnyerő, szexis mosollyal.
Tucatnyi csaj sóhajtozott utána, ő mégis engem választott, tehát ez nagyon tetszett nekem, és ha lehet, még jobban belebolondultam.
Az idegesítő az volt az egészben, hogy bár leadta azokat a fontos és klasszikus jelzéseket, amiket a hímek ilyen esetekben a nőstények felé küldenek, ennél több nem történt.
Szóval nem hívott randizni, nem akart lefeküdni velem, de még a kezemet se fogta meg. És ezzel teljesen felhúzott!!!
Mert ugyanakkor folyamatosan jött utánam, dumáltunk, majd felfalt a szemével és kedves csacsiságokat búgott.
Én meg lettem egyre szerelmesebb, vagy inkább egyre hülyébb.
Teljesen a hatása alá kerültem, már az egyetemi életben sem tudtam rendesen részt venni.
Nem jártam el bulizni, inkább bezárkóztam az albiba, és könnyes, bánatos zenéket hallgattam, vagy szimplán bőgtem, mert az olyan romantikusan patetikus és egyben szelíden megnyugtató volt.
Hanyagoltam a tanulmányaimat is, nem jártam be órákra, félévkor egy-két rázósabb tárgyból szépen fejre is álltam.
Ciki volt az egész!
Aztán elhatároztam, ez így nem mehet tovább, megmondom neki, hogy szeretem, lesz, ami lesz.
Persze irtó ideg voltam ennek még a gondolatára is, a barinőimmel egy üveg pia mellett áttárgyaltuk töviről-hegyire egy ilyen rizikós, szívfeltárós akció minden lehetséges buktatóit és előnyeit.
Aztán a tettek mezejére léptem.
Találkozót kértem a sráctól, nagyon festői volt a panoráma, Duna-part, meg minden.
És az elmúlt hetek aktív bánat-piálása szépen megoldotta a nyelvem.
Mondtam neki: Ide figyelj, azt hiszem, érzek valamit irántad. Konkrétan beléd szerettem. Gondoltam, inkább elmondom, mint hogy tovább kerülgessük a kását. Meg én nőből vagyok, nekem könnyebb az érzelmi kommunikáció. Te pasi vagy, megértem, hogy ez neked nem olyan egyszerű, még akkor sem, ha ugyanúgy érzel, mint én.
Szóval ilyen körülményesen és irtó zavarban, de elmondtam neki.
És persze fel voltam készülve a nagy jelenetre.
Hogy most aztán minimum a nyakamba borul, és kellemesen, viszont nem túl nyálasan lesmárol, de mindenképp elájul tőlem, ám előtte még közli, hogy igen, erre a pillanatra vár, mióta meglátott, sőt, mióta a világra jött.
De nem mondott semmit...
Eltelt néhány kínos perc, ültünk a Duna-part egyik rozzant padján, égetett a nap,vagy valami más...
Aztán megszólat nagy nehezen. Kicsit megnyugodtam, mert láttam, hogy az én zavarom  eltörpül az övé mellett.
És akkor vontatottan, de végül kinyögte, hogy nem, nem vonzódik hozzám, soha nem is akart komolyan tőlem semmit, csak épp gyakorolt, merthogy színészi ábrándjai vannak, valami önképzőkörbe is járogat egyetem mellett, és én tulajdonképpen mindvégig csak statisztáltam neki, miközben ő az álomlovag főszerepét alakította öncélúan ebben a szerencsétlen történetben, helyesebben szólva tragédiában.
Merthogy az volt, legalábbis én így éltem meg.
Az azt követő hetekben, hónapokban erőteljes késztetést éreztem arra, hogy kinyírjam ezt a gyereket, de minimum, hogy valami helyes bosszút találjak ki a számára.
Aztán mégsem nyírtam ki, ellenben valami furcsa, laza haverság alakult ki köztünk. Azóta is rendszeresen küldi a meghívókat az előadásaira.
Talán nem meglepő, hogy még egyszer sem láttam élesben játszani, és virágot sem küldtem neki.

Szóljon hozzá Ön is!
Kedves Látogatónk!  Mire gondolt, miközben ezt a vallomást olvasta? A „Szóljon hozzá Ön is!” feliratra kattintva máris beírhatja gondolatait!