Gyalogok és királyok

A 40 és 49 év közöttiek háromnegyede, sőt a rendszerváltást iskolásként átélők 55 százaléka is így vélekedik. A jelen korunkat erősen elítélő számokat elemezve a kutatók sorra hozták érveiket: akkor voltunk fiatalok, szeretünk nosztalgiázni, hozzászoktunk az atyáskodó államhoz – én úgy gondolom, hogy a kulcsszó a biztonság, illetve annak hiánya lehet.
A korábbi, pártállami időkben keretek közt éltünk – kinek tág, kinek elviselhetetlenül szűk keretekben. De ezeken a kereteken belül biztonság volt, és rend, és biztos munka, és garantált megélhetés. Hankiss Elemérnek van egy szép példája a szabályozott rendről. Ez úgy szól, hogy ha odaadunk egy sakktáblát két gyereknek, és semmit nem mondunk a játékról, akkor kiborítják a figurákat, talán dobálóznak velük, majd a végén a táblával az egyik fejbe veri a másikat, és nincs tovább. De ha elmagyarázzuk nekik a szabályokat, egy egész világot nyitottunk meg előttük, amelynek könyvtárnyi irodalma van, stratégiát és taktikát tanulnak majd, életre való sportot, szórakozást adtunk a kezükbe.
Mert a rend, a szabályozás nemcsak a rendőrállamot kell eszünkbe juttassa, hanem például azt, hogy a „mindent szabad” idején a legfontosabb érték, a biztonság is elveszhet. Ma így, holnap úgy, az erősebb kutya bármikor nászt ülhet, a pénz oda áramlik, ahol profitot termel – halljuk úton-útfélen az új világ rendjét, amelyben az erősebb győz és a gyengébb elhullik.
Csakhogy mi, valamiért, mindig a gyengébbek voltunk...