Felír a finánc

Van nap, mikor háromszor-négyszer is egy alig ötven kilométeres szakaszon. Ilyenkor kiszáll az autós, átadja a papírjait, kinyitja a csomagtartót, s erőltetett mosollyal nézi, hogyan túrják fel a holmiját. Mosolyog a rendőr is már-már elnézést kérve, s hunyorít is talán, hogy neki ehhez semmi köze, ne rá, hanem a fináncokra haragudjunk.
Van is miért, mert újabban egészen érthetetlen dolgokat művelnek. Például a rendőri igazoltatás befejeztével ők is kérik a papírokat – a személyi okmányokat is! –, s egy vaskos naplófélébe elkezdik bemásolni az adatainkat. Hogy miket, nem mondják, mert az szolgálati titok. Elégedjünk meg annyival, hogy ehhez nekik joguk van, különben is parancsot teljesítenek. A parancskiadókat Debrecenben keressük, a Vám- és Pénzügyőrség Észak-Alföldi Regionális Igazgatóságán, hogy megtudjuk, mi célból rögzítik az adatainkat. Persze nem tudunk meg semmit, mert a parancsnok szabadságon, mint ahogy a szóvivő is. Más pedig nem nyilatkozhat. Annyit azért sikerül kideríteni, az adatgyűjtés állítólag nem ellenünk történik. A mi adatainkat csupán azért rögzítik az utakon posztoló őrmesterek, hogy bizonyíthassák a főnökeiknek, ők dolgoznak, az elmúlt nyolc órában is ennyi meg ennyi embert ellenőriztek.
Higgyük el, hogy most már a fináncoknak is joguk van minden úton járó adatainak feljegyzésére. De pár kérdés azért megmarad. Miért nem elegendők a teljesítmény igazolásához például az autóspapírjaink? Miért kérik el ahhoz a személyi okmányainkat is? Továbbá: mi történik majd az adatainkkal? Ki és mire használja idővel azokat? Netán meg fogják majd kérdezni tőlünk egyszer, hogy mit kerestünk mi itt és itt, ekkor és ekkor?
Egyáltalán, minek ez az egész hercehurca? Csupán ránk kéne parancsolni, hogy mostantól kötelesek vagyunk bejelenteni a pénzügyőrségen, hová, mikor, s minek megyünk. Lassan nem vagyok benne biztos, hogy megtagadnánk...