1949.
A galyatetői nagyszállodát, az ország legszebb üdülőtelepét a régi Magyarország urai építtették. Minden elképzelhető pompát és kényelmet megtalálhattak itt, sok millióba került, de futotta a munkások és a parasztok verejtékéből. A szállóban ma is nagy a forgalom, de miként a föld, a gyár, a bank – immáron ez is a dolgozóké. A mai napon aztán igazán nagy jelentőségű esemény történt: dolgozó parasztságunk színe-java, a mintagazdák is bevonultak Galyatetőre, az urak hajdani paradicsomába. Csupász József bélmegyeri gazda, aki a beszolgáltatást 180 százalékra teljesítette, így beszél: „Nem akartam eljönni… Szégyellem, de bevallom, rendes ruhám sincs, kicsit féltem is. Mert a faluban a kulákok azt híresztelték, hogy Szibériába visznek bennünket… Most azonban már igen örülök, ki sem tudom mondani, mennyire…”
1959.
Az orosházi Kossuth termelőszövetkezet kizárta tagjai sorából Takács Józsefet. Holott mindig szorgalmasan dolgozott, tán túl szorgalmasan is, ez lett a baj. Megszegte a szövetkezet alapszabályát, mivel a megengedettnél nagyobb háztájin gazdálkodott, és állatállományból is többet tartott a megszabott mértéknél. A kizárás oka: nem megengedhető, hogy egyesek a többiek rovására gazdagodjanak. Ha ugyanis mindenki két-három holdon gazdálkodhat, mint Takács József, és mindenki két-három tehenet is tarthat, mint Takács József, akkor végül mindenkit elvonna a közös munkától az egyre nagyobb háztájik gondja-baja, s a törvény szerint élők csapódnának be.
1969.
Székesfehérvárott találkoztunk Forró Józseffel, a medgyesgyházi Haladás Tsz elnökével. Mit keres a Dunántúlon egy Békés megyei elnök? Cirokseprűt árulok, mondja, teherautóra raktam a seprűket és elindultam velük házalni. Már sikerült is eladnom 1300 darabot. Nálunk mindig is hagyomány volt a ciroktermesztés, a melléküzemágban 40 ember az idén 120 ezer seprűt készít. Csakhogy mostanában többen foglalkoznak cirokkal, a seprű ára tavaly 22 forint volt, most odaadom már 18-19-ért. Az új mechanizmus egyre több feladattal jár, nemcsak a gyártásba, hanem az eladásba is bele kell tanulnunk.
1979.
1978 utolsó napján meghalt Honthy Hanna, a Fővárosi Operettszínház primadonnája. Már életében az operett megkoronázott királynője volt, megkapott mindent, amit csak egy színésznő megkaphat: fergeteges tapsot, a nézők szeretetét, Kossuth-díjat és kétszer a Magyar Népköztársaság Zászlórendjét is. Honthy Hanna életrajza, ha úgy tetszik, elférhet néhány sorban is: a kis Hügel Hajnalka balettnövendékként kezdte, tízévesen már táncolt az Operában, hogy aztán egy életre az Operett színpadához szegődjön. Megadatott neki, ami csak keveseknek: 80 éves korában ismét felléphetett a világot jelentő deszkákra, a neki oly kedves Csárdáskirálynőben.
1989.
Részletek a tarcali téesznél elkövetett visszaélésekből. A vezetők mások nevén tehergépkocsikat vásároltak, s azzal fuvaroztak. Éveken keresztül italféleségeket, birkákat, hordókat ajándékoztak a fontos embereknek, a velük kapcsolatban állókat megvesztegették. Az Autoker igazgatójának 30 ezer forintot, az MNB osztályvezetőjének 7 ezer forintot, a szerencsi pb-titkárnak 46 ezer forintot adtak, a Pénzügyminisztérium osztályvezetője pedig térítés nélkül hozhatta vendégeit a téesz pincéjébe.
1999.
Az év első munkanapján ismét sztrájkolni kezdtek a vasúti VDSZSZ tagjai. Szerdán aztán egy tragédia rendítette meg a közvéleményt: a hajnali órákban munkahelyén meghalt Sipos István, a MÁV hosszú napok kimerítő tárgyalásait vezető vezérigazgatója. A halál hírére több vasutas felvette a munkát, de a VDSZSZ nem enged. Göncz Árpád köztársasági elnök így emlékezett Sipos Istvánra: Halála a közéleti ember tragédiája, akire azt mérte a sors, hogy kétfelé szakadt lélekkel élvey tegye a dolgát.
