Nevezetes hajléktalan

Egerben már ismerősként üdvözlik az autósok azt a különös férfit, aki önjelölt forgalomirányítóvá képezte ki magát. A bazilikától egy macskaugrásnyira levő parkolóban áll nap mint nap, és kis botjával irányítja a sofőröket, mutatja, hová álljanak be. Először sokan azt hiszik, hogy a városgondozás embere, de nem.

Ő csak, mint mondja, „kitalálta magának ezt a parkolót”. A turistáknak sasszézva mutatja, hol a parkolóóra, néha még a forgalmat is leinti, nehogy koccanjanak tolatás közben az autók. Cserébe köszönést, hálás dudálást vagy némi aprót kap. Nincs ideje züllésre, olyan ez neki, mint egy munkahely. Minden reggel beutazik az Eger melletti faluból, ahol albérletben húzza meg magát, és olyan lelkesen tüsténkedik ott, mintha ő irányítaná a belvárosi nyüzsgést. Ha egy ismerős buszvezető rávillog, már jó napja van…

Fővárosi „kollégájával” egy forgalmas budai téren futottam össze. Kora délelőtt diákok pöfékeltek egy padon ülve, tüzet adtak egymásnak, és nagy hévvel tárgyaltak a közelgő dolgozatról. A szomszédos padon egy sovány férfi telepedett meg. Kezében kopott barna bőrönd, s mikor kipattintotta a zárját, meglepve láttam, hogy tele van könyvekkel.

Emberünk gondosan kirakosgatta a köteteket, jobb napokat látott, kicsit már szamárfüles tudományos munkákat, ismeretterjesztő műveket, egykor népszerű történelmi regényeket. Szépen sorba rakta rögtönzött könyvesboltjának darabjait, amiket néhány száz forintért árult. Büszkeségét láthatóan mással is megosztotta volna. Odapattant hát, és megszólította a fiúkat.

– Trigonometriát tanultok? Említenétek néhány nevezetes háromszöget? – tette fel a kérdést a vékonydongájú középkorú. A fiúk először azt hihették, hogy órára siető matektanár. Tekintetük végigfutott a viseltes öltözékén, de mivel még zoknit sem hordott, ezt a lehetőséget gyorsan elvetették. Válaszra sem méltatták, csak cigiztek tovább unottan. Nem említettek ők egyetlen nevezetes háromszöget sem…