
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Tegnap a kormány előtt is beszámolt az agrártárca arról, hogy lemond az SPS-rendszer idei bevezetéséről. Már nincs rá elég idő, az Alkotmánybíróság döntését megvárva, ha kell, módosítjuk a törvényt, és 2010 első napjától térünk át az új rendszerre – jelentette be Gráf József miniszter.
Egészen keddig ment a találgatás, lesz-e idő bevezetni az új egységes mezőgazdasági támogatási rendszert, az úgynevezett SPS-t, vagy sem. Aztán az Alkotmánybíróság ülésén első ízben került napirendre a törvény, melynek normakontrollját Sólyom László köztársasági elnök még tavaly november közepén kérte. Mivel legkevesebb mint 3 hét múlva tér vissza a kérdésre a taláros testület, túl későn születhet csak döntés a törvény hatályosságáról, s ha még valamit módosítani is kell rajta, az további hetekbe kerül.
Mindez azt jelenti, hogy nem lenne elég idő az SPS bevezetésére, pedig annak végrehajtási rendeletei, az informatikai háttér, a szakemberek, hivatalok, mind felkészültek az átállásra – hangzott el az agrártárca mai sajtótájékoztatóján.
Gráf József és az általa vezetett tárca úgy döntött – s erről tegnap a kormányülésen is beszámoltak -, hogy nem kockáztathatják az idei évre szánt 800 millió eurónyi támogatást. A gazdálkodók az idén a már évek óta ismert SAPS-ból és nemzeti kiegészítésből álló támogatást vehetik ismét igénybe. Aztán 2010. január 1-jétől indulhat az SPS, akár úgy, hogy nem kell a mostani törvényi változathoz hozzányúlni, vagy úgy, hogy évközben a parlament elvégzi az alkotmánybírósági döntés szerinti változtatásokat.
Mindez nem befolyásolja a vidékfejlesztési és mezőgazdaság és erdészeti támogatások kifizetését – válaszolta a Szabad Föld Online kérdésére Gráf József miniszter. Az viszont biztos, hogy ebben a félévben nem ír ki agrárpályázatokat a tárca. Helyette az időközben felgyülemlett, korábbi 34 jogcímre érkezett és már megindított pályázatok elbírálásában mutatkozó kését rendezi a hivatali apparátus. Márciusban érheti utol magát a hivatal. Az uniós pályázatokhoz lesz magyar kiegészítő támogatás, és emiatt egyetlen fillér forrás sem ragadhat benn.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu