Európai fellépés kell az etikus kereskedelemért

Az egész Európai Unióra kiterjedő élelmiszer termékpálya kódex kidolgozására van szükség ahhoz, hogy a multinacionális áruházak ne élhessenek vissza erőfölényükkel. Sólyom köztársasági elnök nem írta alá az e célt szolgáló magyar törvényt.

Pályázat, jogszabályokO. Horváth György2009. 07. 16. csütörtök2009. 07. 16.
Európai fellépés kell az etikus kereskedelemért

A köztársasági elnök szerdán nem írta alá a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek beszállítóival szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényt, és azt visszaküldte az Országgyűlésnek.

A Sólyom által visszadobott törvényre azért volt szükség, mert a Gazdasági Versenyhivatal korábban megtámadta a magyarországi élelmiszer-termékpálya kódexet, így az áruházak polcaira 80 százalékban magyar árut előíró rendelkezés nem léphetett életbe.

A parlament ezután néhány hét alatt elfogadta a kifogásolt törvényt, amire szükség van, hiszen a nagy áruházláncok 81 jogcímen kérnek kompenzációs pénzeket a beszállítóktól, ennek következtében akár 20-30 százalékkal is csökkenhet a beszállított áruk értéke.

Sólyom László álláspontja szerint az Országgyűlés joga annak eldöntése, hogy a tisztességtelen piaci magatartás visszaszorításához szükség van-e külön törvényre. Ugyanakkor az államfő a meghozott törvénnyel nem értett egyet, mert az szerinte előkészítetlen, átgondolatlan, szövege jogi ellentmondásokkal terhelt, céljai elérésére pedig nagy valószínűséggel alkalmatlan.

A köztársasági elnök Szili Katalin házelnöknek küldött levelében külön felhívta a figyelmet arra, hogy bár a törvény leginkább a magyarországi élelmiszer-beszállítókat kívánná védeni, hatása mégis az lehet, hogy a kereskedők a magyar helyett külföldi forrásból szerzik be az élelmiszereket.
Az ügyben nyilatkozó fideszes Font Sándor szerint egész EU-ra kiható szabályozás segíthet csak a multik megregulázásában.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek