Tekinthetjük-e hazánk külföldiek által második leglátogatottabb települését, Hévíz városát az orosz–ukrán háború egyik gazdasági károsultjának? Közvetve és némi túlzással, igen. De Isten mentsen máris temetni a térséget, hiszen ameddig a világhírű tőzegtóban megcsillan az ólomezüst víztükör, addig, legalábbis a szorgos hévízieknek, lesz mit a tejbe aprítaniuk.
Számos országban ünneplik február utolsó hetében az idegenvezetők világnapját, amely az utóbbi két év történései miatt most még nagyobb figyelmet érdemel. Ugyanis a szakértők szerint az idén visszatér az utazási kedv a világban a járványhelyzet javulása után.
Bár a Covid megjelenésével a világ egyik pillanatról a másikra a feje tetejére állt, senki nem számított arra, hogy a kötelező karantén és a kijárási korlátozás több hasznára lesz a Földnek, mint eddig bármilyen
klíma- vagy környezetvédelmi egyezmény.
Van a fővárosnak egy alig négyzetkilométernyi része, ahol ötszáz vendéglátós és kereskedő jóvoltából olyan parádés bulinegyed alakult ki, amely jelentősen hozzájárult Magyarország turizmusához. Az elmúlt egy évben viszont elmaradt a Belső-Erzsébetvárosba tóduló turistahad, bezártak a pubok, sörbárok, kávézók, s a konzervbe zárt „a kommunizmus utolsó lehelete” sem érdekelt már a világon senkit sem. De vannak, akik nem húzták le a rolót, s bíznak abban, hogy minden rossznak vége szakad egyszer, amint kihajtanak a tavaszi virágok is...
