Ezt írtuk anno...

1947.
Néhány nappal ezelőtt alapos munkát végzett Kisteleken az elszámoltató bizottság, méghozzá nemcsak tollal, tintával, hanem ásóval, kapával is! A bizottság ugyanis megtudta, hogy Rácz Flórián kisteleki gazda nagyobb mennyiségű gabonát rejtett el a beszolgáltatás elől: 1400 kilót egyszerűen elvermelt, nem törődve azzal, hogy ebben az ínséges időben a kincset érő kenyérgabona esetleg megrohad. A bizottság tagjai azonban addig ástak, amíg megtalálták az eldugott búzát. Rácz gazduram, a minap egy orbáncban elhullott disznaját szolgáltatta be a közösbe, s bár ő nem evett volna belőle, de gondolta, a szegényeknek az is jó lesz. A szegények is tudják, mi lesz jó a gabonarejtegető nagygazdának: jó néhány esztendő a hűvösön!

1957.
Már reggel kilenc óra után egyre több ünneplőbe öltözött embert lehetett látni a kisbéri utcákon: ünnepel a Virágzó Tsz tagsága, zárszámadó közgyűlésre érkeznek a tagok és a vendégek. Hodek József Kossuth-díjas elnök beszámolójából megtudhatjuk, hogy a gazdaságban lassan már a tagok is milliomosok lesznek, nemcsak a téesz. Akkor csudálkoztak csak igazán a vendégek, amikor Hodek elvtárs kezdte kiosztani a pénzrészesedéseket: a Sántik-család például 75 ezer, a Paréj-család meg 80 ezer forintot kapott! Paréjék 21 éves eladó lánya árulja el, hogy a lottó főnyereménynek is beillő sok pénznek van ám helye: házat építenek belőle.

1967.
Az este hivatalos tanácskozásra szólított hétesztendős Zsuzsa lányom, Télapó-ügyben. Leszögezte: engem az ügyletnek csak az anyagi részével terhel, hogy ki-mit kapjon, eldönti ő maga. El is kezdte a lista összeállítását, az első helyre saját magát helyezve. Aztán következett az anyja, majd sorban a nagymamák, a nagypapák, a rokonok, az ismerősök – késő este végeztünk. Csupán csak rám nem került sor. Némi szomorúsággal szóvá tettem hiányérzetemet, mire Zsuzska: „Neked van pénzed, azt vehetsz magadnak, amit csak akarsz. Legfeljebb majd azt mondjuk, hogy tőlem kaptad…”

1977.
Mostanában nem telik el nap, hogy valamelyik újság, rádió vagy tévé ne foglalkozna a telefonnal: mára a helyzet egyszerűen tarthatatlanná vált. A Posta vezetői tudnak a nehézségekről, ígérik, a közeljövőben megpróbálják a problémák gyorsított ütemű megoldását. Jelenleg hazánkban 100 állampolgárra 9,91 beszélőhely jut, vagyis még a tíz százalékos ellátottságot sem értük el, s ezt is úgy, hogy az utóbbi évtizedben az ellátottság 90 százalékkal emelkedett! Az automatizáltság foka alacsony, a központok jelentősen túlterheltek, évente 2 milliárd percet töltünk kapcsolásra, vonalra várva – telefonkagylóval a kezünkben.

1987.
Magánkézben nyereséges, nagyüzemben veszteséges – mi ez? Például a juh, hangzik a válasz Akasztón, ahol a Béke szakszövetkezet rácáfol az előbbi mondatra, ott ugyanis nemhogy nem ráfizetéses a juhászat, hanem a szövetkezet 20 és félmilliós nyereségéhez csaknem ötmillió forinttal járult hozzá az ágazat. Mi a siker titka? – kérdem Akasztón. Az, hallom a választ, hogy szakítani kell a szemlélettel, hogy a juh igénytelen állat. Mert ahol elhiszik, hogy a birkának mindenhogyan jó, ott nagyot bukhatnak. És sajnos sok ma az olyan juhász is, aki csak káromkodni és inni tud. Nemrégiben itt is próbálkozott egy, aki két hét után továbbállt, de közben a faluban kétezer forintért eladta az élettársát…

1997.
„Az internet az új írásbeliség, és ha nem akarjuk, hogy fiataljaink újkori analfabéták legyenek, fel kell készítenünk őket az információs társadalom eljövetelére” – hallottuk Ózdon, a Széchenyi szakközépiskolában, amely a magyar középiskolák között századikként kapcsolódott rá az internetre. Illetve, az élet gyorsabbnak bizonyult a szervezőknél, az ünnepségre várva ugyanis újabb 200 iskola csatlakozott a SuliNet-programhoz, így az ózdiakkal egy időben egy szentendrei középiskolát is köszöntöttek, mint a 300. felhasználót. A két iskola diákjai azonnal üdvözölték is egymást a világhálón.