Agrártörténelem

A szót értő ember - Szabó István /1924–2017/

„Ekkor talán úgy viselkedtem, ahogy egy vezetőnek kell. Hiba lett volna megharagudni a kilencvenre meg a kétszáznegyvenre, és megdicsőíteni a száznegyvenet. Ez a paraszti lélek. Ilyenek vagyunk mi. Nem vagyok büszke a fajtámra, de nem is szégyellem.”

Tanács István| 2017.06.24.

Elhunyt Szabó István

Meghalt Szabó István, volt országgyűlési képviselő, a volt MSZMP Központi Bizottságának és Politikai Bizottságának tagja, az egykor híres nádudvari Vörös Csillag MGTSZ elnöke, a KITE elnöke, majd örökös elnöke.

O. Horváth György| 2017.06.19.

Kökényt evett a jégember

Létezik Magyarországon egy cserje, amelynek termését mindenki ismeri, de alig esszük. Nem csoda, hiszen a vad, szúrós ágakról nehézkes begyűjteni a bogyót, ami ráadásul szinte ehetetlenül fanyar. Pedig késő ősszel, mikor már megcsípi a dér vagy a fagy, ne

Balogh Géza| 2017.06.12.

Visszatekintő - A nulladik év

VÁLTÓÁLLÍTÁS CÍMMEL vaskos tanulmánykötet jelent meg nemrég, amely Diktatúrák a vidéki Magyarországon 1945-ben alcímet viseli. A sorozat egyik szerkesztőjével, Horváth Gergely Krisztiánnal többek között a szovjet csapatok háromnapos szabad rablásáról és a

Hardi Péter| 2017.05.23.

A szarvasi lelkész életművével a nemzet nagyjai közé emelkedett

Tessedik Sámuel lelkész, mezőgazdasági író, pedagógus, az agrártudományok művelésének kiemelkedő magyarországi úttörője 1742-ben, április 20-án Albertiben született.

bhj| 2017.04.20.

Csaknem tízezer éve isszuk más állat tejét

Meglepő tényt hoztak nyilvánosságra történések, mely a mai korban is számottevő vitához adhat adalékot, miszerint az ember ihatja-e más állat tejét, vagy sem.

O. Horváth György| 2016.11.18.

Lencse, mák vagonszámra, ketrecekben csirkék, jég között hal a dunai kofahajón... - Fél évszázada nem ingáznak már Pestre

Volt egyszer egy kofajárat - Hajózni muszáj - a Dunán is - 1. rész: Volt egyszer egy kofajárat

Szücs Gábor| 2016.11.08.

Volt egyszer a brigigyó - Történetek

Ahányan vagyunk, annyiféleképpen költjük a pénzünket. Az egyik ember luxusutakra, a másik italra, a harmadik nőkre, a negyedik-ötödik bélyeget gyűjt meg vadásztrófeákat – Ványai Gusztáv brigigyót, fintokot, gyalázkát, kászut meg vonyogót. Azt ne kérdezzék

Balogh Géza| 2016.07.04.

Nem tett jót az áresés az agrárexportnak

Még mindig nincs látszatja a keleti nyitásnak, legalábbis az agrár-külkereskedelem számai nem mutatnak változást. AZ unión kívüli országokba éppen annyit szállítottunk tavaly októberig, mint a korábbi évben. Ugyanakkor kicsit romlott a szaldónk is, mert t

O. Horváth György| 2016.01.22.