címke: Borászat

2 éve
Mélyütésként érte a hír a magyar szőlész-borász szakmát, hogy a világ termesztésében mértékadó rangos borszőlőlexikon grasevinaként könyvelte el a mi olaszrizlingünket. (Taljanska grasevina a fajta horvát neve.) Márpedig, amit a magyar olaszrizling és a horvát vetélytárs minőségben nyújt, az messze nem ugyanaz. Össze is fogott 21 borász, hogy kiváltsa a számunkra immár kétes értékűvé lett olaszrizling, illetve grasevina nevet.
3 éve
Régi találmány vízzel keverni a bort, már a rómaiak is gyakorolták. Külön szóval illették a színtiszta és a vízzel kevert bort. Ez utóbbi volt a vinum, s rejtély, hogy miért éppen ezt vették át az európai nyelvek (wine, Wein, vino, vin) a bor jelölésére.
3 éve
Várható volt, hogy a rozék nagy divatja után a sokáig csak szinte rejtve létező sillert is fölfedezi a borászat, illetve a borivók népes társasága. Immár hat éve annak, hogy a szekszárdi borászok elkészítették első közös, minőségi sillerüket, aminek a fuxli nevet adták. (Az elnevezés a német Fusch, azaz róka szóból ered, és a ravaszdi vörös szőrének színére emlékeztet.)
3 éve
Az előzetes becsléseket jóval meghaladó, a háromszázmillió forintot bizonyosan elérő kár keletkezett a mátrai borvidék termésében a szombati jégeső következtében - mondta az MTI-nek a Mátrai Hegyközségi Tanács elnöke.