címke: Interjú

1 éve
KEVÉS OLYAN KORTÁRS FILMRENDEZŐ VAN ma Magyarországon, mint Herendi Gábor. Valami Amerika, Lora, Társas játék, Kincsem – mind olyan film, amire felfigyeltek a nézők. Sikerfilmek, sorozatok, végül is ebből áll egy rendező élete. Miközben mindegyiknek van egy álma.
1 éve
KISLÁNYKÉNT SÍRVA FAKADT, ha fotózták – most elismert fotótörténész, szakíró, tanár, a Budapest Fotófesztivál kurátora, a Magyar Fotótörténeti Társaság tagja. A fénykép más országokban már jó ideje a kulturális élet és a műkereskedelem szerves része. Szarka Klára azért küzd évtizedek óta, hogy a fotográfiát hazánkban is a megfelelő rangján értékeljék. A minap megnyílt fotófesztivál ürügyén beszélgettünk.
1 éve
SZABÓ LÁSZLÓ NÉGY ÉVE, zajos társadalmi közegben vállalta el a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöki tisztségét. Interjúnkból kiderül, hogyan halad a munkával, és milyen a magyar parasport jelene, lehetősége.
1 éve
EGYKORI NÉZŐI ma már nemigen néznek televíziót, inkább olvasnak, talán éppen az ő könyveit. Első kötetei harminc esztendeje jelentek meg, az utóbbi évtizedben viszont regényeket is ír – kamaszkora óta erre készül. Legutóbbi művéhez új arc is társult. Kepes Andrással beszélgettünk.
1 éve
SZOMBAT ESTÉNKÉNT a Duna Televízió és a Duna World műsorán követhetjük A Dal című megmérettetést, február 23-án pedig kiderül majd, melyik szerzemény és előadója képviselheti hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere második éve vesz részt a zsűri munkájában, miközben éppen lázasan készül húszéves zenekarával jubileumi koncertjükre az Arénában. Az énekes életében a zene mellett a vallás is fontos szerepet játszik, kíváncsiság és tudásszomj hajtja, nemrég teológiai végzettséget is szerzett.