címke: Vásárlás

2 hónapja
A koronavírus-járvány sem akasztotta meg a magyar mezőgazdászok befektetési szándékát: az első félévben a tavalyihoz képest egy százalékkal nőtt a gépekre, berendezésekre fordított összeg, hol­ott egy éve rekordmennyiségű pénzt költöttek e célra.
3 hónapja
Egyes szakértők úgy vélik, piaci okok nem indokolják azt az olykor akár tíz százalék feletti élelmiszerár-emelkedést, amit júliusban mértek a statisztikusok. Az élelmiszerek átlagosan 8 százalékkal drágultak, amire nincs igazán magyarázat, hacsak az nem, hogy egyes kereskedők a járvány okozta kieséseiket most így akarják kompenzálni.
3 éve
Soha ekkora mennyiségű pénzt nem fordítottak még élelmiszer-marketingre, mint amit most tervez a kormány. Igaz két évre oszlik el a pénz, de a lényeg: a vásárlók tudatosságának javítását szolgálja a kampány, keressük a minőségi és egészséges, hazai termékeket.
6 éve
A Tudatos Vásárlók Egyesülete évek óta azon dolgozik, hogy azok számára nyújtson tájékoztatás és segítséget, akiknek nem mindegy, mi kerül a háztartásukba. Idén januártól ennek örömére elindította a Kedvezménykártya programját, mellyel olyan helyeken vásárolhatunk, ahol etikus, illetve környezetbarát termékeket, szolgáltatásokat értékesítenek.