címke: Húsvét

5 hónapja
Biciklivel locsolkodni veszélyes. Ezt a bölcsességet Miska barátunktól tanultuk meg, és ő már csak tudta, miről beszélt
2 éve
KÉTSZERESEN, sőt háromszorosan is ünnepeltünk a Szabad Föld Kertjében: elsősorban a húsvétot, ehhez kapcsolódva a várva várt tavaszt, s nem mellékesen a gazdaságunk adta javakat. Megszegtük a hagyományos módon készült sonkát, kolbászt, szalonnát.
2 éve
LEZÁRULT a húsvéti kalácspályázatunk. A különböző tájakról érkezett pályamunkákból nemcsak kalácsokat ismerhettünk meg, hanem a hozzájuk kötődő hagyományokat is. Valamennyi pályázónak köszöni a munkáját a zsűri, és kívánunk minden kedves olvasónknak áldott húsvéti ünnepeket!
2 éve
A húságazat teljesítménye 2,9 százalékkal csökkent 2017-ben, a visszaesésben döntő szerepe volt a madárinfluenza gazdasági hatásainak – mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének társadalmi elnöke. A területek teljesítménye vegyes képet mutatott, a húsfeldolgozás és -tartósítás ágazat kibocsátása például 9,8 százalékkal növekedett, amelyet elsősorban a belföldi értékesítés 23,3 százalékos bővülése eredményezett.
2 éve
Negyedével zuhant az elmúlt hónapokban a magyar sertés felvásárlási ára. Az ok nem itthon keresendő igazából, s ezt jól látják az amerikaiak is, akik nem jósolnak sok jót a következő fél vére sem. Igaz az utóbbi hetekben ismét több pénzt kapnak a parasztok: húsvétra készül a húsipar.